Túl sokan büszkélkednek Krisztus nevével, akik a cselekedeteikkel megtagadják.

Keresztény ünnepekre készül ismét a nagyvilág, az úgynevezett nyugati fele legalábbis, melynek eközben egyre kevesebb a köze a kereszténységhez. Attól ugyebár, hogy elmegyünk locsolni, nem leszünk keresztények; attól sem, ha beleírjuk alkotmányunkba vagy egyesületünk nevébe az Úristen nevét – ami egyébként is titkosítva van (pl.: 1Móz 32,9). Attól sem leszünk keresztények, ha Isten akaratát emlegetjük úton-útfélen, sőt: ezt kifejezetten tiltja a Tízparancsolat.

Böjt, mi jut eszedbe róla? Böjti szelek, főként csülkös bableves után? A tavasz? Méregtelenítő, ill. fogyókúrás diéta? Húsmegvonás? Penitenciaként napi tíz oldal bibliaolvasás? Vagy: Böjte Csaba? Esetleg semmi? A keresztény nyugati embernek nem jut eszébe semmi arról a szóról, hogy böjt? Hívő és nemhívő olvasók, ismertek valakit egyáltalán, aki böjtöl? Tíz „keresztényből” mennyit?

Várjuk a húsvétot, vagyis a kötözött sonkát meg a rokonlátogatást. A feltámadás ünnepére várva, amiben nem is hisz a világ, beírja a naptárba a böjtöt, amiről végképp fogalma sincs.

Én már nem is merem magam kereszténynek nevezni. Azt kérkedésnek érzem. A keresztény (christianos) azt jelenti, hogy krisztusi. Ilyet hogy mernék mondani magamra? Az első keresztények sem mondták egyébként, mások akasztották rájuk ezt a jelzőt Antiochiában.

De ha kereszténynek vallod magadat, akkor ne büszkélkedj, hanem félj – aszerint kapod az ítéletet, mennyire vagy krisztusi valójában. Ha utálnak, arra szeretettel válaszolsz? Ha megsértenek: átkozódsz, vádaskodsz vagy imádkozol? Ha kérnek, adsz-e? És ha adsz, akkor tényleg adsz-e? Vagy csak vásárolni akarsz – elismerést, befolyást, üdvösséget?

Attól tartok, túl sokan büszkélkednek Krisztus nevével, olyanok is, akik cselekedeteikkel megtagadják. És attól tartok, hogy én is csak nagyon csöndesen merek – ha merek – ezekre a kérdésekre válaszolni.

Jézus egész földi életében böjtölt. Lemondott az égi hatalomról és beállt hajléktalannak. Közösséget vállalt a gonosztevőkkel, hogy kivégezzék gonosztevőként. Ne a kötözött sonkára figyelj, hanem a megkötözött Istenre: lemondott a szabadságáról, az öröméről, a békességéről, hogy neked adja, ha kell.

Az igazi böjt nem valami furcsa misztérium. Egyszerűen elmondja az Úristen, hogy mi az: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!…Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.” (Ézsaiás könyve 58.)

Érdekes, hogy ez a több ezer éves szöveg mennyire örök. Megmutatja, hogy az Isten valójában mennyire jó fej, és a hívei milyen rossz arcok tudnak lenni. Meg azt is, hogy ebből a sötétségből merre van a kifelé.