Ma nagyobb a szakadozottság, mint a rendszerváltozás óta bármikor. Égig ér a gyűlölet.

A keresztény jelképrendszer jócskán és vitathatatlanul kultúraformáló tényező az öreg Európában, olyannyira, hogy az ellene leginkább berzenkedők sem mellőzhetik, ha értelmesen akarnak megszólalni. Az átlagmagyar azonban, fájdalom, kábé annyit tud a pünkösdről hogy volt akkor valami királyság; aki többet remél, nézze meg ezt a videót.

A mainstream keresztény hagyomány azt tartja az Ünnepeltről, hogy hitet ébreszt, vigasztal, megszentel, tanít, vezet, megvilágosít, bátorít, felemel, gyógyít és erőt ad. Csupa jót hallani felőle; az ember méltán gondolhatja, hogy elkelne otthon belőle valamennyi, feltéve, hogy nem addiktív és nem okoz másnaposságot.

A keresztény hagyomány szerint aki a fenti előnyökre áhítozik, egész egyszerűen kérnie kell Istentől a Lelket, és megkapja. Nem palackban, az egy másik történet. Ez a Lélek az Isten Lelke, hovatovább Isten maga. Isten bele tudja árasztani az ember szívébe-lelkébe önmagát. Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de ha megtörténik ez a lélekátömlesztés, a továbbiakban a Szentlélek belülről hat. A dolog abszolúte addiktív, amennyiben ezentúl az ember nem akar Szentlélek nélkül élni. Persze olykor ellenállunk neki, főleg ha olyan meredek dolgokra ösztönöz, mint az ellenségnek való megbocsátás, a saját érdekeink feladása másokért, a meggyőződésünk vállalása kellemetlen következmények dacára stb. Amikor ellenállunk neki, a Szentlélek nem hisztizik és nem ordibál, mint valami frusztrált szülő: inkább szomorúan visszahúzódik, és ilyenkor hiányzik nagyon. Ahogy azonban megtanulunk engedelmeskedni neki, egyre többet tapasztalunk az öröméből, ami nem fogható semmi egyébhez.

Nyilván: egy olyan bombasztikus tény, hogy valakiben vagy valakikben ott a Szentlélek, nem maradhat következmények nélkül. A következményt a Biblia ahhoz hasonlítja, mint mikor a keringő életnedvek hatására a fa gyümölcsöt sarjaszt. „ A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Galata 5,22.)

Ha egy ember vagy közösség élete e gyümölcsöt nyomokban sem, vagy csupán nyomokban tartalmazza, erősen kérdéses, lehet-e a Lélek aktív jelenlétéről beszélni. Ha az egyház nem az a hely, ahol szeretet, öröm, békesség, türelem stb. tapasztalható, vagyis ha nincs jelen a Szentlélek, olyannyira, hogy akár rá is lehet csatlakozni – akkor az egyháznak semmi értelme nincs. Az ilyen egyházat nyugodtan be lehet zárni, függetlenül attól, hány éves és hány tagot számlál.

A Szentlélek első kitöltése a bibliai leírás szerint így történt: „Mikor elérkezett a pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. Hirtelen, mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol összegyűltek. Majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből tartózkodtak istenfélő zsidók Jeruzsálemben.

Mikor ez a zaj támadt, tömeg verődött össze és megzavarodott, mivel ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. „Ugye ezek, akik itt beszélnek, mindnyájan Galileából valók? Hogyan hallhatja akkor mindegyikünk saját anyanyelvét? Mi pártusok, médek, elamiták, Mezopotámia, Júdea, Kappadócia, Pontusz, Ázsia, Frígia, Pamfília, Egyiptom és Líbia cirenei körzetének lakói, mi római zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit.” Ámultak-bámultak valamennyien és kérdezgették egymástól: „Ugyan mi lehet ez?” (ApCsel 2. 1,-11.)

A Lélek első hatása volt, hogy az eltérő származású és kultúrájú emberek érteni kezdték egymást. Aztán eltérő származású és kultúrájú emberekből olyan közösséget formált a Szentlélek, amelynek tagjai az életüket készek voltak adni egymásért, sőt a kívülállókért is.

Ma Magyarországon nagyobb a szakadozottság, mint a rendszerváltozás óta bármikor. Égig ér a gyűlölet. Már nem csak asztaltársaságok, de barátságok és családok is felbomlanak olyan állatian ostoba viták miatt, mint hogy ki a nagyobb történelmi gonosztevő a történelmi gonosztevők között. Az eltérő származású és kultúrájú emberek a legaljasabb indulatokat gyűjtögetik a szívükben egymás ellen. Attól félek, újra fogjuk élni a huszadik század legszörnyűbb időszakát, mert nem értjük és nem is akarjuk érteni egymás nyelvét, nem értjük és nem is akarjuk szeretni egymást. Észre sem vesszük, hogy lassan mi válunk történelmi gonosztevőkké.

Észre sem vesszük, milyen lélek lakik bennünk.

Azok az emberek, akik kereszténynek nevezik magukat – beleértve gyenge és bűnös magamat is – állítólag vették a Szentlelket. Én azt hiszem, hogy ha elkezdenénk engedelmeskedni neki, kinyitva szépen egymásra a fülünket és szívünket, leszarva szépen, hogy ki minek nevez emiatt és hányan értenek félre, megváltozhatna minden.

És ha ezt elmulasztjuk, akkor – komolyan mondom – Magyarországnak vége van.