Pfuj, kedves kollégák. Pfuj.

If Christians would teach infidels to be just to Christianity, they should themselves be just to infidelity.  (J.S Mill: On Liberty)

Torkig vagyok a vallásos képmutatással, a középszerűség piedesztálra emelésével, a kereszténység kurzussá és renddé való lefokozásával. Minden bosszant, ami azt a nézetet erősíti, hogy a  „keresztény” valójában a szemellenzős, a korlátolt, a hipokrita, a bigott, a műveletlen szinonimája. Örömmel üdvözölném a progresszív, valóságérzékeny keresztény gondolkodást, és rosszkedvűen látom, mikor a fiatalnak mondható keresztény-konzervatív generáció tagjai slampos érveléssel, doktrinér módon gyaláznak szét mindent, amit nem értenek. (A ritka kivételnek mélységes tisztelet.)

A Pussy Riot akciója kapcsán keletkezett cikközön két legizgalmasabb darabja számomra Rajcsányi Gellért  (mandiner) és Kóczián Mária (talitha.hu) műve volt. Mindkettejük igen éles hangon, és a lehető legmagasabb (keresztény) lovon ülve nyilatkozott a jelenségről:

Mit is kell tudnunk a Pussy Riotról? A  Vojna (Háború) nevű art-punk kollektívából nőtt ki. .. a botrányos performanszokon át a vandalizmusig mindenbe belement, amivel csak fel tudják hívni magukra a figyelmet… Egy május elseje alkalmából élő macskákkal dobálták egy McDonald’s dolgozóit, egy másik alkalommal egyikük fagyasztott csirkét tolt fel a vaginájába egy szupermarketben – így Rajcsányi.

Valójában sokkal többet kell tudnunk a Pussy Riot-ról és  a Vojnáról a tisztességes ítélethozatalhoz. Például, hogy messze nem a feltűnési- vagy vaginaviszketegség motiválja az akcióikat, hanem az önmagát egykedvűen fölzabáló fogyasztói társadalommal, és a csekista-putyinista rendőrállammal szembeni tiltakozás. Hogy ezt tudatosítsuk, érdemes elolvasni valamit tőlük vagy róluk. Tartok tőle, ez a lépés a kolléga esetében elmaradt, mégis így beszél: talán nem haragszanak meg ők sem, ha kortárs művészetük kötelező elismerése mellett komplett idiótáknak tartjuk az egyletet, akik megérdemelnének egy biztonságos zárt épületet… ”

A Vojna és a Pussy Riot a posztmodern punk-art vonal felélesztése, amely a hatvanas-hetvenes évek neoavantgárd mozgalmából nőtt ki. Utóbbi már a művészettörténeti kánon része, nem valami botrányosan új a nap alatt; gondoljunk csak a nagyszerű Hajas Tiborra. A PR megnyilvánulásai is a performansz, a body art műfajába tartoznak; az ilyen akciók az „én”-nek a testhez, személyes szférának a közösségi léthez, az intimitásnak a publicitáshoz, az obszcénnek a szakrálishoz való viszonyát dramatizálják, minden esetben szokatlan és megrázó módon.

E műfajt azzal vádolni, hogy botrányos, kb. olyan intellektuális teljesítmény, mint amiatt leszólni a rockzenét, hogy hangos.

A performansz varázsa az ún. „tervezett spontaneitásban” (Hermann Nitchs) rejlik. Az akciókra felkészülnek, de a következmény többé-kevésbé kiszámíthatatlan. A mű a befogadóval (vagy elutasítóval) együtt ér célba, sok esetben a „közönség” fejezi be. Pl. amikor a Pussy Riot tagjait elhurcolják, a rendőrök élő kellékeivé válnak az előadásnak (ami nyilván semmit sem von le a hatalom felelősségéből).

A test extrém helyzetekben, botránkoztató módon való megmutatása, mint kulturális-szakrális-politikai üzenetet hordozó akció, régi időkre nyúlik vissza: keresztény és bibliai gyökerei is vannak. Assisi Szent Ferenc a legenda szerint a püspök előtt mezítelenre vetkőzik, ami nyilván „provokáció”; a püspök kénytelen saját (papi) köntösébe takarni a fiatalembert. Az Ószövetségben Ezékiel próféta Istentől kap parancsot, hogy hogy hetekig egy helyben feküdjön és nyilvánosan ürüléket egyen (Ez 2-4.)  Ézsaiásnak hosszú ideig kell meztelenül („saru nélkül, csupasz fenékkel”) járnia-kelnie (Ézs 20). Mindez kultúraidegen és botrányos, különösen, ha valaki nem kíváncsi a mögöttes üzenetre.

A performansz-művészek gyakran hajtanak végre öndestruktív akciókat. Legmesszebbre talán a szerb Marina Abramovic  megy. E sorba illik (szerényebb színvonalon, de ez más kérdés), mikor a női performer úgy tesz, mintha fagyasztott csirkét tömne a nemi szervébe; szinte zavaróan közvetlen a „chicken in chick” asszociáció.

Fagyasztói társadalom.

2008-ban Dmitrij Medvegyev elnökké választása alkalmából a moszkvai Biológiai Múzeumban orgiát szerveztek, amiben részt vett a Pussy Riot egyik tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova is, mindenórás terhesen, négy nap múlva meg is szült”mondja Rajcsányi. Orgián részt venni – kilenc hónapos terhesen –, fagyasztott csirkét vaginába gyömöszölni bevásárlóközpontban – a nőiség olyan abszurd, provokatív megnyilvánulásai, amelyekkel nem lehet azonosulni – így  Kóczián.

Azt állítani, hogy Nagyezsda Tolokonnyikova kilenc hónapos terhesen orgián vett részt, kábé olyan, mint azon háborogni, hogy Michael Douglas nyilvánosan közösült Sharon Stone-nal. A moszkvai múzeumban rendezett performansz nem orgia volt, hanem annak ábrázolása. Az nem ez, és ez nem az.

Ceci n’ est pas une pipe, tetszik tudni.

Rajcsányi idézi a „klasszikus liberalizmus gondolkodóját, J.S Mill-t: „mindenki saját meggyőződésének megfelelően szabadon cselekedhessen, amíg az másokat nem sért, másoknak nem árt”,  levonja tehát a következtetést: beláthatjuk, hogy Pussy Riot templomos akciója nem felel meg a klasszikus liberális szabadságfelfogásnak. Sőt.”

Szerintem kár Mill-hez fordulni azért, hogy valaki a farizeizmusát igazolhassa.szabadságról írt könyvében Mill nem mondja, hogy másokat nem lehet a Rajcsányi által használt értelemben sérteni. Ellenkezőleg, a szabad véleménynyilvánításról szóló fejezetben épp azt állítja: ha az erőteljes és hatásos, egyesek mindig sérelmezni fogják.

Most nézzük, milyen kárt okozott a Pussy Riot.

Rajcsányi: Az ortodox hívők központjának és a nemzeti történelem emlékhelyének nyugalmát zavarta meg…  joggal okozott széles tömegekben felháborodást, megrökönyödést, sérelmet… vallási szentségeket sértett”.

Kóczián: „Elképzelem, hogy imádkozom, mondjuk a Belvárosi templomban, és három színes ruhába, álarcba bújt nő kezd gitárkísérettel kormányellenes dalba… Lehet, hogy meg is ijednék… De egy biztos, az imát abba kell hagynom. Megzavartak benne… nem gondolom, hogy valamilyen világi büntetésben nem kéne, hogy részük legyen… olyan büntetésre gondolok, amely az együttérzést ébresztheti fel bennük”.

A hölgy iránti kíméletből tekintsünk el ama felvetésés elemzésétől, hogy büntetéssel kéne az együttérzést felébreszteni. Mindenesetre a templom Oroszországban közterület, ahol valóban nem szokás politikai véleményt nyilvánítani, kivéve, ha azt a pap teszi és Putyin pártján. (Ahogy például hazánkban számos templomban hangzik pártpolitikai propaganda, magasról téve arra, hogy ez kinek az érzékenységét sérti.) Egyébként, ha Kóczián épp a helyszínen tartózkodik, kitűnő alkalma lett volna folytatni az imát. Mondjuk azért, hogy áldja meg a Jóisten a kislányokat, akik az akciójukkal minden szabad emberért (Rajcsányiért és Kócziánért is) szót emeltek. Őszintén szólva a Pussy-lányok – akik bementek a templomba, és elmondták, menyire utálják a hazugságot és a képmutatást –  sokkal inkább emlékeztetnek egy bizonyos názáreti ácsra, mint a komfortzónájukban méltatlankodók.

Egyébként mindkét szerző úgy tesz, mintha elismerné,  hogy a több éves börtönbüntetés túlzó. Rajcsányi mégis így fejezi be az írását:

ha végül tényleg két évre bevarrják a Pussy Riot tagjait, akkor talán lesz idejük elgondolkodni mindezen.”

Pfuj, kedves kollégák! Pfuj.